Új gumik a Hungaroringre!

Hungaroring Magyar nagydíj 2013

És akkor újra a Pirelli versenygumik… Mint ismeretes, gyors egymásutánban keveredett súlyos botrányokba az olasz gumiszállító, már ami a Forma 1-es versenysorozatot illeti. Először a barcelonai Mercedes-FIA-Pirelli tesztbotrány miatt tiltakozott több csapat is, közülük leghevesebben a Red Bull és a Ferrari.

Nem sokkal utána, a brit nagydíjon történtek borzolták a kedélyeket és a Pirelli renoméját. Sztrájktól kezdve, mindenről szólt már a fáma, a Pirelli pedig mosta kezét és megmagyarázta a defektsorozat vélhető okait. (Azt azért jegyezzük meg, hogy nem csupán 100%-os ujjal mutogatás történt, hanem a Pirelli, részletes javaslatcsomaggal állt az FIA és a csapatok elé. Új fejlemény, hogy az autósszövetség betiltotta az abroncsok felcserélését (a fix forgásirány figyelmen kívül hagyását). Ez a tétel szerepelt ugyanis a Pirelli állásfoglalásában a legelőkelőbb helyen.

A német nagydíjra már kevlárral erősített gumikkal készült a szállító, akinek bizony igen dolgos napjai vannak. A Sebastian Vettel győzelmével véget érő nagydíj sem múlt el gumis botrány nélkül, igaz erről a Pirelli mit sem tehet. Mark Webber kereke, egy boxkihajtás után elszabadult és hátba talált egy közelben dolgozó sajtómunkatársat, akit mentőhelikopter szállított a koblenzi kórházba. Borda és válltörést szenvedett.

A következő nagydíjig – ami pont a mogyoródi Hungaroringen megrendezésre kerülő magyar futam lesz – a Pirelli vadonatúj abroncsokat fejleszt, ígéretük szerint. Pontosabban az idei és a tavalyi év versenyabroncsainak ötvözetéből készül az új szett. Az események valóban napi szinten zajlanak, hiszen az eredeti ötlet máris változott, így valamivel lágyabb abroncsokkal készülnek a Pirellinél.

Vajon megint beleszól majd a Pirelli az erősorrendbe, vagy az új szett konstans teljesítménye a csapatokra bízza majd a döntést? A válaszig várnunk kell még 3 hetet.