Nyári vakáció checklist

Bridgestone hármas ökölszabály

Ami az időjárást illeti, bőven benne vagyunk a nyárban. Bár szerintem még lesz ennél is melegebb idő, már a mostani, tartósan 30 fok fölötti kánikula is strandot kíván. Azt már meg sem említem, hogy a nyárigumi szezon hónapok óta tart, így már elkésett a cserével, aki még téli szetten jár. (Ezen autósok az első adandó alkalommal pótolják ezt a mulasztást!)

A nyaralás szervezéséhez sokan állítanak össze ellenőrzőlistákat, ami végig halad a szállásfoglalástól az utasbiztosítás kötésen át, az itthoni fűnyírás megszervezéséig. Egy dolog, vagyis inkább kérdéskör azonban sokszor kimarad. Ez pedig az autó felkészítése, különösen hosszabb utakra.

Egy korábbi Bridgestone felmérés szerint, az autósok 63 százaléka indul el alacsony guminyomással az abroncsaiban. (Ennek következményei itt olvashatók.) Másik sokat mondó adat, hogy a vizsgált autók 20 százalékán, azaz minden 5. autón találtak legalább egy gumiabroncsot, amelynek profilmélysége nem haladta meg a minimális – törvényileg szabályozott – elvárást sem!

A Bridgestone ki is adott gyorsan egy hármas ökölszabályt, amit feltétlen tartsunk be, nyári utazások előtt:

  1. Ellenőrizd a nyári gumik nyomását! Ha szükség van rá, módosítsd azt, a szervizkönyvben, illetve a matricákon feltüntetett gyári érték szerint!
  2. Ellenőrizd az abroncsok profilmélységét! Ha benne vagy a 20%-ban, azaz ha csak egy nyári gumiabroncsodon is túl alacsony mintaárok mélységet tapasztalsz, keresd fel a gumi kereskedőt, vagy valamelyik abroncs webshopot!
  3. Ha lakókocsit is használsz, végezd el az első két pontot, azok abroncsain is! 

Persze autónk felkészítése a nyári kirándulásra nem csupán a gumikra terjed ki. Mit kell még tenni az abroncsokon túl? Kattints ide és megtudod!