Négyévszakossal jelentkezik a sportos gyártó

Új Falken gumi jön

Ha emlékeim nem csalnak, a Falken abroncsgyártóról még egyetlen posztot sem írtam itt a nyárigumiszerviz blogjában. (Igaz, van még pár ilyen, Magyarországon kevésbé népszerű márka, akik maximum említés szinten szerepelnek, egy-egy összevont gumiabroncs teszt kapcsán, írásaim között.)

Most azonban a Falken újításáról lesz szó. Ezidáig inkább a sportgumik piacán tüsténkedő gyártó, idén júliusban egy négyévszakos szettel jelentkezik. Jön a EuroAllSeason AS200.

A kimondottan európai piacra szánt, négyévszakos gumi, a gyártó elmondása szerint a “magas teljesítmények egyensúlyát” fejlesztette ki, most bemutatkozó abroncsával, amelyre ha rápillantunk, rögtön egy furcsaságot tapasztalhatunk. Az M+S jelölés még rendben is van, de a gumi, megkapta a téli szettekre jellemző hópehely jelölést is. Holott négyévszakos abroncsról van szó, erről már a gumiminta neve is tanúskodik, szóval a szimbólum ne tévesszen meg minket!

Az mindenesetre érezhető, hogy a téli és nyári gumik közötti átmenet, inkább előbbi felé billen (kis kézavarral élve), mivel a vizes, nyálkás utakra lett kihegyezve a Falken négyévszakosa. Az alábbi mintán jól látszik például, hogy a négy párhuzamos árok, kiegészülve az oldalirányú barázdákkal, a megfelelő vízelvezetésért felelnek. (Cél, az aquaplaning kiküszöbölése.)

Falken 4 évszakosMivel egész éves használatra “lőtték be” a gumit, a Falkennél, a gumikeveréket, öregedésgátló anyaggal vegyítették, amely lassan oldódik fel, ezzel növelve az autógumi élettartamát.

Én személy szerint várom a független teszteredményeket és fogyasztói visszajelzéseket a Falken EuroAllSeason AS200-ról.