Michelisz Norbi életét egy lyukas gumi keserítette

Michelsz Norbert

Nem mondhatni, hogy szerencsésen alakult volna Michelisz Norbi számára a salzburgi nagydíj második edzése. Pedig a Zengő Motorsport versenyzője, nem kezdett rosszul, mindkét gyári Hondást maga mögé tessékelte teljesítményével.

Ekkor azonban eldurrant az egyik abroncs és Norbi a gumibálában kötött ki, ami miatt megtört a Honda eleje. Visszatért a boxba, ahol a cafatokra szakadt gumit lecserélték. A defekt komolyabb bajt nem okozott, de az ütközés miatti törést nem tudták a szerelők egyhamar kijavítani, így az edzés feladására kényszerült világbajnokunk.

„Versenyszimulációra szerettük volna felhasználni a maradék időt és köröket, ez azonban elmaradt a baleset miatt.” Tudtuk meg a csapattól.

Michelisz Norbi lyukas gumija

A két versenyfutam aztán felemás képet mutatott. Az első menetben Norbinak az utolsó helyről kellett indulni – büntetés miatt – ahonnan a 14. helyet tudta megcsípni. A futamot egyébként Michel Nykjaer nyerte. A dán versenyző rajtolt az első helyről és meg is őrizte pozícióját a futam végéig, besöpörve ezzel második idei sikerét.

A második futamon már sokkal előkelőbb helyről, a második rajtkockából indulhatott Norbi és meg is lett a dobogó. Végül harmadik helyen zárt, természetesen ismét a legjobb Hondásként. Az első két helyen két Chevrolet osztozott, akik erőfölényben vannak Norbi Hondájával szemben. Norbi azonban nem csükked, mert bár szeretett volna nyerni, de saját bevallása szerint is a harmadik hely volt a maximum, amit ki tudott hozni a Hondából és a futamból. Pláne egy ilyen gumiabroncs defekttel fűszerezett hétvége után.

Következő állomás Olaszország lesz, június 8-9-én. A nyárigumi szerviz a legjobbakat kívánja Michelisz Norbinak!