A nyári gumik is nehezítik a kialakult hóhelyzetet

Katasztrofális hóhelyzet

Ítéletidő és kétségbeejtő helyzet alakult ki országszerte, a rég nem látott havazás és hófúvás miatt. Az M7-es autópályán – nagyon rövid időn belül – több mint 50 autó rohant egymásba a hófúvásnak és a mindössze 5 méteres látótávolságbak köszönhetően.  Sajnos, azóta még szörnyűbb a helyzet, hiszen halottakról és több száz hóban rekedt emberről olvasni, akik közel egy napja rostokolnak autójukban. Azt azért jó látni, hogy sok ember siet a segítségükre, meleg teát, takarót, vizet és élelmet szállítva, vagy épp szállást nyújtva a szerencsétlenül járt autósoknak.

Már létrejött egy közösségi térkép, ahol kérhettek és nyújthattok segítséget a hóhelyzetben.

Pintér Sándor belügyminiszter, aki nemrégiben adott interjút a katasztrófahelyzetről, kiemelt még egy tényezőt, ami egészen biztosan hozzájárult a tömegkarambolhoz, majd a további torlódásokhoz.

Ez pedig a nyári gumi. Sokan ugyanis még az ítéletidő ellenére is útnak indultak nyári gumiabroncs szettel az autópályáknak és főutaknak. Ez pedig nem más, mint nagybetűs felelőtlenség! Főleg akik nem egyedül, hanem családjukkal együtt ültek autóba és vágtak neki az akármekkora távnak nyári gumival felvértezve.

A nyári gumi esélytelen

Az egyik nagy, Magyarországon is jelen lévő biztosító vezetője nyilatkozta, hogy téli időben (és ezalatt még ne a mostani katasztrofális helyzetet értsük) 20%-kal nő az autóbalesetek száma.

Az alábbi videót ajánlom figyelmetekbe. Különösen azok nézzék meg figyelmesen, akik szerint átvészelhető a tél nyári gumikon! Megdöbbentő különbség mutatkozik a féktávolságban.


(Forrás: Videosmart)

Ha ehhez hozzátesszük, hogy mindezt nehezíti a félelmetes látótávolság, nem lepődünk meg, hogy a nyári gumisok nem kerülték el a bajt.

Hozzáteszem nem azt akartam a cikkel mondani, hogy bezzeg ha lecseréli mindenki a nyári gumit, akkor nincs ez a katasztrófa, de azok, akik nyári abroncson vágtak neki az útnak, eleve elvették maguk és családjuk elől az esélyt arra, hogy elkerüljék a bajt. Ha mégis megtörtént a baj, érdekes kérdés, hogy fizet-e a biztosító, ha nyári gumival okozunk/szenvedünk balesetet téli időjárási körülmények között?!